Házőrzőből családtag – trendek a magyar kutyatartásban

Létrehozás: 2012-01-26

A magyar kutyák lassan kitörnek a házőrző szerepből, egyre több háztartásban számítanak családtagnak. A gazdik egyre nagyobb figyelmet fordítanak kedvenceik táplálására is, de ezen a területen még sok káros tévhit nehezíti négylábú barátaink életét – hívja fel a figyelmet az egyik vezető angol állateledel márka hazánkban készítetett kutatása az Európai Felelős Kutyatartásért Kezdeményezés keretében.

Sajtóközlemény teljes szövege

A kutya a legtöbb ember számára házőrző (38%), vagy családtag (36,2%). De betöltheti még a kedvenc (13,4%), a barát (9,8%), a védelmező (1,8%) és a játszótárs (0,5%) szerepét is. Házőrzőként inkább a kisebb településeken, községekben élők, családtagként pedig inkább a nagyvárosokban, köztük a megyeszékhelyeken és Budapesten tartják.

A magyar kutyák szerepváltozását jól mutatja az, hogy az ELTE 2000-ben készített reprezentatív kutatásában még a válaszadók 49 százaléka jelölte házőrzőnek a kutyáját, ez a szám a jelenlegi kutatásban csak 38 százalék. Egyre több kutya lép elő családtaggá.

Ezt a trendet támasztja alá az egyik legismertebb magyar állatvédő civil szervezet, a Rex Kutyaotthon Alapítvány tapasztalata is: az elmúlt 10 évben sokat változott a kutya-örökbefogadás kultúrája hazánkban. Míg 10 esztendeje a Rex Alapítványtól befogadott kutyák többségét házőrzés céljából fogadták örökbe, addig az utóbbi években a négylábú családtagok – különösen a kistestű házi kedvencek – iránt növekedett meg az érdeklődés.

„A gazdasági válság kirobbanása óta összességében közel felére esett vissza az örökbefogadott kutyák létszáma, ami a potenciális örökbefogadók anyagi lehetőségeinek jelentős csökkenésével magyarázható.” – nyilatkozta Dr. Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója.

A házőrző szerepből családtaggá történő előrelépéssel előnyök is járnak: sokkal nagyobb figyelem irányul kedvenceink étrendjére. Az étkezés pedig döntő szerepet játszik a kutyák egészségében és várható életkorában is.

A pozitív változások mellett azonban még mindig erősen élnek a köztudatban bizonyos tévhitek. A válaszadóink túlnyomó többsége (86,1%) szerint például a száraz eledel, a konzerv étel és az „emberi táplálék” kombinációja minden fontos táplálék összetevőt biztosít a kutyáknak. Ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz. Sőt, az emberi táplálékokban fellelhető glutén, illetve gabona- és szójaszármazékok kifejezetten károsak a kutyák számára, és allergiás tünetekhez vezetnek.

Kapcsolódó dokumentumok

Grafikon

Háttérinformációk

A kutatást a Butcher’s Pet Care megbízásából a TÁRKI készítette 2011 októberében a felnőtt (a 18 éves és idősebb, állandó lakcímmel rendelkező, nem intézményes háztartásban élő) magyarországi lakosság körében. A kutatás omnibuszos adatfelvétellel, 1011 fő személyes kikérdezésével történt.

Információk

Sajtószoba követése

Ha szeretne értesítést kapni a friss közleményekről, adja meg az e-mail címét itt:

Sajtókapcsolat

Csongrádi Judit
vezető pr-munkatárs
Strategic Scope Kft.
csongradi.judit@stscope.hu
Tel: +36 20 312 2494
Csongrádi Judit
 

Korábbi közlemények

A kutyatartás nem pénzkérdés, de a táplálás igen
Házőrzőből családtag – trendek a magyar kutyatartásban
Kutyáknak is természetesen!
Magyarország kutyás ország: a lakosság felének van kutyája
A kutya vacsorája – a legtöbb gazdi nem ért az etetéshez
Ártalmas étrend - kutyákat is fenyeget az ételallergia